Tíz éves jubileumát ünnepli a Tata – Tóvárosi Vízisport Egylet. Tíz év! Itt érdemes egy pillanatra megállni és visszatekinteni.

A vízi sportok szerelmesei 1992 - ben határozták el, hogy Tatán, az Öreg – tó partján evezős klubot hoznak létre. Ez az ország akkori gazdasági helyzetében megmosolyogni való ötletnek tűnt sok ember előtt. Tata gazdag vízi sport élete, rangos országos és nemzetközi versenyei fokozatosan megszűntek, elsorvadtak. Alapító tagjaink és Kovács György Zoltán, a klub első elnöke azonban másképp látta a helyzetet.

Tisztelt Olvasók!

Gyakran mondják, az életkor nem érdem, hanem állapot. Mi még is büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Evezős Szövetség 100 éves évfordulóján, csak 1992-ben születtünk meg, így most 2002-ben ünnepelhetjük első kétszámjegyű jubileumunkat.

Mit jelent a mi tíz esztendőnk a magyar evezős sport életében?

Nem kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket, nem gazdag eszközparkot és minden igényt kielégítő csónakházat, nagy létszámú tömegbázist.

Az előadó befűzte a diatekercset a vetítőbe. - Kezdődjék hát a vetítés - szólt, s lekapcsolta a villanyt. Várt egy pillanatot, hogy elcsendesedjen a közönség, majd belekezdett: - Az első dián hősünk kb. 3 napos. Ekkor még senki sem sejtette, ki is lesz belőle, hogy ezzel a hatásvadász klisével éljek. De ugorjunk egy nagyot. A következő dián hősünk haverjaival együtt biciklizik első edzése felé ’92 szeptemberében. Az evezésről akkor még csak annyit tudott, amennyit a későbbiekben általa kigúnyolt emberek. Az edzésen csak az edző és a hajó (akkoriban csak egy darab volt!) ismeretlen számára, a többieket többé-kevésbé ismeri. Bár mindkét tenyere felhólyagosodik, mégis megtetszik neki a sport.

A zöld hajóban egy piros ruhás 8 éves lány ül. Valami furcsa szorongás fogja el, amikor a mellette lévő 4 fiúra néz. A háttérben tompán egy férfi hangját hallja, a hang egyre jobban erősödik és,…igen,… ráeszmél, hogy pár perc múlva megteszi az első csapásokat élete első versenyén. A futam utáni éremkiosztáskor büszkén nyugtázza, hogy bár utolsó lett, de mint a mezőny legfiatalabbja, megkapta élete első aranyérmét.

– tartja a régi mondás és mi, a tatai tavak partján élők csak egyetérthetünk vele. Ha víz van, hajó is kell rá – de legalább csónak. A Tata-tóvárosi Vízisport Egylet megalakulásához is valószínűleg ez az egyszerű felismerés vezethetett. Tata mai „civil” társadalmának derékhada, a különféle klubok, egyesületek, körök, baráti társaságok túlnyomó része a rendszerváltozást követően, az 1990-es évek elején alakult. Az öreg-tavi evezősök egyesülete, mely ma egyike a legjellegzetesebben tatai civil szervezeteknek, szintén ebben az időszakban, éppen 10 éve szerveződött meg.

Igazából nem is tudom az okát annak, miért próbáltam ki. De arra mindenképpen tudok válaszolni, hogy miért űzöm most ezt a sportot, és miért ennél az egyletnél.Ez a sport nem a monoton húzásokról szól. Ennek a sportnak megvan a maga szépsége. Nekem például az is tetszik benne, hogy a kis, vékony hajók oly gyorsan tudnak siklani, mintha nem is érintenék a vizet. És még az, hogy a vízitúrákon az evezős közel kerül a természethez. Az egylet pedig nagyon jó társaság, jókat kirándulunk együtt, és a nagyobbak mindig segítenek nekünk. És még szót kell ejtenem arról is, hogy az evezés az egyik legegészségesebb sport. Mindezért választottam az evezést.

A Tata-Tóvárosi Vízisport Egylet Magyarország legifjabb evezősklubjai közé tartozik, 1992 az alapítás éve. Igen, idén ünnepeljük fennállásunk 10. évfordulóját.

A tatai Öreg-tavon nagy hagyományai vannak a kajak-kenunak, de az evezősök is emlékezhetnek néhány nagy, itt lebonyolított versenyre. 1975-ben alakítottak ki a város legnagyobb taván egy 2000 méteres pályát, amelyen még ugyanabban az évben egy nemzetközi verseny is megszervezésre került. De az ezt követő időszakban kevés tatai tudta, mi a különbség az evezés és a kajakozás között.

Der Tata-Tóvároser Wassersportverein gehört zu den jüngsten Rudervereinen in Ungarn, er wurde 1992 gegründet. Ja, dieses Jahr feiern wir unseren 10. Geburtstag.. Auf dem Tataer See ist Paddel- und Kanusport schon traditionsreich, aber auch die Ruderer können sich an den etlichemal veranstalteten großen Wettkämpfen erinnern. 1975 wurde hier eine 2000 m-Rennbahn eingeweiht, noch im selben Jahr fand darauf ein internationaler Wettbewerb statt. Aber in den darauf kommenden Jahren kannten nur wenige Tataer den Unterschied zwischen einem Ruder- und einem Paddelboot.

A „három Fülöp” kifejezés a három Fülöp testvérre utal, akik mind a hárman eveztek a Tata-tóvárosi Vizisport Egyletnél. Két fiú és egy lány. A legidősebb fiú, Ferenc alapító tag (a betonban beleírva a neve olvasható), aki az egyik vaszary-s tanárjától hallotta, hogy egy kis egylet alakul a tóparton. Kíváncsiság vezérletével elment megnézni hogy tulajdonképpen mi is az az evezés. Bizonyára nagyon megtetszhetett neki, mert viszonylag sokáig űzte. Nem is csak a sport, hanem a jó társaság és a családias légkör vonzotta.

PÁLYÁZATOK

bethlen alapkezelo

ttve strandzaszlo