Bemutatkozás

TATA-TÓVÁROSI VÍZISPORT EGYLET

Tatán 1970-ben rendeztek először nemzetközi evezős versenyt, a Női Evezős Európa Bajnokságot, melyre a FISA szabályainak megfelelő evezőspályát alakítottak ki. A létesítmények évekig biztosították további hazai versenyek szervezését, de a tatai kedvezőtlen széljárás miatt, a 80-as évektől a versenyek helyszíne Szegedre és Velencei-tóra került át, így egy időre, szinte megszűnt Tatán az evezés.

Az egylet alakulásának előzménye volt, hogy a Vaszary János Általános Iskola támogatásával, annak keretén belül 1991-ben evezős diáksportkör jött létre. A Magyar Evezős Szövetség felkérésére 1992. július 1-én, 19 alapító taggal, a tatai Czégényi Malomban megalakult a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet. Így vált ismét az Öreg-tó színes vízisport-életének mindennapos részévé a sportág.

Az egylet célja: olyan közhasznú szervezetként működő szabadidős sportklub működtetése és fenntartása, melynek keretei között megvalósítható:

  • A magyar evezős sport szellemiségének követése, hagyományainak felélesztése, ápolása.
  • A lehetőségeknek és a kor igényeinek figyelembe vételével modern, az egészség megőrzését és az egészséges életmódra nevelést széleskörűen átfogó szabadidős tevékenység feltételeinek kialakítása és fejlesztése, rekreációs programok beindítása.
  • Az evezés, korosztálytól és válfajától független oktatása és támogatása, versenyzésre való felkészítés, versenyeztetés, a hazai és a nemzetközi sportéletben való részvétel.
  • Az evezős versenysporthoz magas szintű eszközpark kialakítása, vízisport-bázis kiépítése.
  • A természet védelmére és megóvására történő nevelés. A vizek és a környezet természetes állapotának és tisztaságának védelme.

Az egylet közhasznú tevékenysége a Khtv. 26.§ c) pont 1., 4., 6., 9. és 14. alpontjai szerinti „egészségmegőrzés”, „oktatás – nevelés, képességfejlesztés”, „kulturális örökség megóvása”, „környezetvédelem” és „sport” tevékenységet öleli föl.

LÉTESÍTMÉNYÜNK

TTVE fokozatosan építi az Öreg tavon sportbázisát. 1993-ban, az Önkormányzat által bérbe adott terülten a Wesselényi Miklós Alapítvány segítségével készült el saját tulajdonú csónaktárolónk.

Egyletünk szerény gyarapodását az elmúlt másfél évtizedben cégek, vállalkozók rendszeresen támogatták, de sikeresen indultunk számos civil pályázatokon is. 2006-ban az Önkormányzat engedélyével oldalirányba bővítettük tároló helységünket, így az időközben megszaporodott hajóparkunkat szakszerűen tudjuk elhelyezni. A további fejlesztések 2009-ben elindultak. Elkészült a vizesblokk és az öltöző, és vázszerkezeti állapotban áll a klubhelység.

2014-ben a Magyar Evezős Szövetség a Humán Erőforrás Minisztériummal kötött együttműködés alapján az evezést, mint sportágat a 16 kiemelt sportág közé emelte. A z így kapott támogatásból 2,8 millió forintot egyletünk pályázat útján elnyet, amiből nagylélegzetú csónakház korszerűsítést hajtottunk végre.

PARTNERKAPCSOLAT

A Megyei Evezős Szövetség 1994-ben kötött szerződést Rajna-Pfalz Tartomány Evezős Szövetségével, ezen belül a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet a Worms Blau Weis RC evezős klubbal.

Az elmúlt évek bizonyították, hogy az evezősök sportkapcsolatára a korrekt és jól működő partneri viszony a jellemző

A partnerkapcsolat számunkra annyit jelent, hogy két nemzet evezősei ma is felelősséggel ápolják azt az együttműködést, amit 1994-ben felvállaltak.

A barátság ma már személyekhez, családokhoz kötődik. Apró ajándékok, kedves figyelmességek. 1-1 levélváltás, közös evezések, csodálatos tájak, és külön ki kell emelni, hogy egyletünk mai technikai működőképességét ennek a kapcsolatnak köszönheti. Hajóink jelentős részét adományként a német féltől kaptuk.

AZ EVEZÉS, MINT VERSENYSPORT

Az evezés versenyszinten nagyon kemény sport; ha a különböző sportokat az adott sebesség eléréséhez szükséges energia-befektetés alapján rangsoroljuk, az evezés a második helyen áll a listán a sífutás mögött (a sífutás egyébként az evezés egyik legjobb téli kiegészítő sportja). Felmérések szerint az evezősök vérében mérhető a legmagasabb tejsav-szint egy-egy verseny során, ami azt jelenti, hogy ez a sport a „legfájdalmasabb” a világon. Az evezés azon kevés sportok egyike, ahol a versenyzőknek erőnlétileg és állóképességileg is a maximumot kell nyújtania, ha jól akar szerepelni egy versenyen. Azt mondják, a klasszis evezősök az emberi edzettség csúcsát jelentik.

Egyletünk szerény versenyeredményei arányban vannak a lehetőségeivel. Miután főállású szakedző alkalmazására nincs lehetőség, elsősorban a 10-14 éves korosztály versenyeztetése sikeres és eredményes.

Legeredményesebb versenyzőink: Sashegyi Orsolya Ágnes, Leviczki Réka, akik az országos versenyek mellett 2003-tól, öt egymást követő évben evezték le a Budapest-Baja 170 km-es egynapos maratoni versenyt. 2006-2007-ben a csapat tagja volt Simon Gergely, aki több hazai versenyen ért el dobogós helyezést.

EVEZÉS MINT SZABADIDÕSPORT

Az evezés kemény fizikai munkát igénylő, az emberi test csont és izomrendszerét egyenletesen átmozgató, koordinált mozgás. (A gerincferdülés kialakulásának megelőzésére orvosilag is ajánlott) Művelőitől kitartást és technikai koncentrációt igényel, melynek magas szintű elsajátítása, hasznosuló tudásként gazdagítja a fiatalok iskolai tanulást és a kreatív munkavégzést is.

A nyári időszakban vízitúrát szervezünk, télen kirándulásokat.

Azok számára, akik az evezést nem versenyszerűen űzik – esetleg nem is tudnak evezni – ezek a feltételek (a klub remek hangulatával együtt) kitűnő lehetőséget nyújtanak az aktív pihenésre akár hétvégén, akár a hétköznapi, munka után.

Az egylet minden nyáron megrendezi a Víz-Zene-Virág Fesztivál részeként a Tatai Regattát, ami egyben az evezősszezon tatai hivatalos versenye.

A TTVE egyik legnagyobb erőssége, hogy nálunk a tagok igazi közösség tagjainak érezhetik magukat. A jó hangulat, a csapatszellem nem csak a klubházban érezhető; nem túlzás azt állítani, hogy aki pár évig hozzánk jár evezni, olyan közösségi tapasztalatokat szerezhet, mely egész életére szól. Büszkék vagyunk rá, hogy volt versenyzőink kivétel nélkül egyetemet, főiskolát végeztek, vagy most is tanulnak, így a fiatalabbaknak értékes jó példát mutatnak. Tudjuk, honnan jöttünk, és azt is, merre szeretnénk továbbhaladni; e célok eléréséhez a klub tagjai mindig legjobb képességükkel járultak - járulnak – hozzá, hiszen mi naponta megéljük, hogy egy hajóban evezünk

oko rgb